2012. február 26., vasárnap

Átalakulás

Nemrégen megvettem  Rayna Gillman  free-form quilts című könyvét. Sokat nézegettem és eszembe jutott, hogy amikor Lajos Katinál tanultam a foltvarrás alapjait, készítettünk blokkokat, és én nem fejeztem be a táskát, amit varrni lehetett volna belőle. Előkapartam a szekrényből, és az új könyvemből látottak alapján neki álltam, hogy valami számomra kellemeset alkossak. Ilyen lett. Jó volt varrni.



ebből kezdtem el 



öszevágtam és csíkokat varrtam bele


                                                      
      ez lett az eredmény: 52x73 cm

2011. december 31., szombat

Az év utolsó NAPJA

Az évet varrással búcsúztatom legnagyobb örömömre. Felnéztem a tűzésből 


         és ezt a tüzet láttam 


kívánok nektek erőt és boldog, válságmentes újesztendőt!

2011. december 29., csütörtök

kertem

Nem is tudom jár-e még erre valaki.
Mozgalmas évem volt, és nem a foltvarrásról szólt, de mostanra rendeződött minden körülöttem és jutott idő a varrásra is.
Elkészült a kertem.



Címe: A Matula kertje
Mérete: 80x112cm
Az ihletet Szabó Magda: Abigél című regénye adta. A technika levegő applikáció, amit Polyák Ilditől és Barabra Olson könyvéből tanultam. 

2011. február 15., kedd

ART QUILT hétvége Budapesten és Veszprémben

A múlt héten csütörtökön megnyílt a Textil Múzeumban az Európai Art Quilt kiállítás, melynek anyaga egy rangos nemzetközi válogatás. A kiállítást Simon Prins úr nyitotta meg, aki az Európai Art Quilt Alapítvány elnöke. Aki teheti menjen el és nézze meg a fotók az MFC honlapján láthatók.

Ezután szombaton és vasárnap a foltvarró "ART"-osok ellátogattak Veszprémbe, ahol a  "HEMO" adott helyet nekünk. Volt többféle tanfolyam, német és magyar előadókkal, érdekes, izgalmas témákkal és szinte telt házzal. Készültek a szebbnél szebb alkotások, és megtanulhattunk sokféle technikát. A Photoshop program rejtelmeibe is bepillanthattunk, és volt mindkét napon sok-sok festegetés: szitázás, monoprint, szín kiszedés, zselatinnal festés. Volt előadás arról, hogyan zsűriznek az Európai Quilt Art válogatáson, és Bornemisza Eszter készített egy képes válogatást nekünk, hogy mi ill. melyik quilternek a munkája tetszik neki és miért. Meghallgathattuk azt is, hogy a színekről mit kellene tudnunk. Mind az előadásokon, mind a tanfolyamokon nagyon jó hangulat volt, és remek házigazdák voltak az MFC részéről és a művelődési otthon részéről is. Szeretném, ha sok sok ilyen gazdag és értékes programban lenne részünk a jövőben is.
Remélem, nemcsak a magam nevében, KÖSZÖNÖM SZÉPEN, hogy ott lehettem. 

 Van egy csoport a nevük "MOMŰ", vezetőjük Bornemisza Eszter, akik modern munkákat készítenek. Az Ő munkáikból  került megnyitásra itt Veszprémben a HEMO-ban egy kiállítás, aminek az általam készített amatőr fotóit itt láthatjátok. Véleményem szerint a kiállítás anyaga igazán színvonalas és izgalmas. Minden munka igényes és nagyon szépen kivitelezett. A nevek felsorolása következik akik a kiállított képek alkotói:

Acélosné Solymár Magdolna, Atkins Zsófia, Bornemisza Eszter, Csáky Gyöngyi, Felber Irén, Hegyi Csilla, Horváth Balázsné, Kelemen Emma, Pásztor Piroska, Pintér Zsuzsa, Polyák Ildikó, Riegler Mariann, Siposné Cseh Margit, Székely Katalin, Szomor Ágnes, Váradi Gyöngyi

2011. január 10., hétfő

Az idei első

Gyakorlásnak szántam ezt a munkát, mert először, a fehér molinón ( Simonúrféle :(  vastag molinólévő levelet terveztem megtűzni. Mikor ezzel elkészültem, akkor találtam ki, hogy kerete is lesz. Tehát megtoldottam a hátlapot, és kiegészítettem néhány saját festésű kővel, "bekoszoltam" shivával a fehér molinót és megtűztem a keretet is. Ez a története ennek a 35x40 cm-es képnek. Címe még nincs, de mejd csak kitalálok valamit. Javaslatokat elfogadok.

2010. december 25., szombat

Ajándék

Megígértem még nyáron két apróságnak a családban, ( 6éves Ákos és 9éves Dóri) hogy egyszer majd varrok nekik takarót és falvédőt. A gyerekeknek nincs időérzékük, :)  így már többször is kérdezték mikor készül el, és úgye az ígéret szép szó..... Nos a művek elkészültek, és már ma délután át is adtam. Nagy volt az öröm. Ilyenek lettek.




  

2010. november 8., hétfő

HATÁRTALANUL - FÉRFIAS

Az örömöm határtalanul nagy és férfiasan komoly :)

Két fotót teszek most fel, hogy aki nem járt fent a Várban most hétvégén az is értse az előző mondatomat.
Először a kiállítás előtti állapot:

Ez pedig kiállítás megnyitóján készült.



Ugye megértitek, hogy nagyon-nagyon örülök, köszönöm mindenkinek, aki hozzá segített ehhez az állapothoz. Nem szeretnék felsorolásokba bocsátkozni, de igen türelmes családra,  segítőkész  foltosbarátokra is szükség van ahhoz, hogy a teljesítmény, mérhető legyen.

Ez volt a hivatalos része a mondandómnak, s akkor következzen a kép története.

Az első gondolatom amikor a pályázat kiírásra került, az volt, hogy varrok egy szál fekete tulipánt, ami tudjátok nem fekete, hanem olyan bársonyosan mély bordós lilás és egy szép teával festett háttérbe helyezem. Na, ezt a tulipán színt, nem sikerült megtalálnom sem kész gyári textilben, sem nem tudtam jól megfesteni, de még ábrázolnom sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, de legalább volt gondolatom :). Mivel semmit nem adunk fel- ,  próbálgattam a gondolatomból valamit elkészíteni, ami persze katasztrofális lett, ezért el kezdtem szétvágni és átvariálni minden részletet,  (erről képeket nem készítettem, de higgyétek el jobb is). 
Először a rajz képeket találtam ki, és nyomtattam ki a nyomtatóval, elkezdtem pakolni a teával festett közép részre, utána elővettem a májusban Kecskeméten festett, "elrontott" szín sorozatomat és rájöttem, hogy ezek mind férfias színek, és ez volt a fordulópont, innen már csak össze kellett szabdalni az anyagot , és megvarrni. Tehát amikor már az eredeti gondolatomból, tervemből semmi nem maradt, akkor kezdett kialakulni a végleges állapot és így nézett ki tűzés előtt a művem



A tűzést sok-sok gyakorlás előzte meg, a két szélén lévő vonalas tűzés az egyik kedvencem, ezt azért választottam. A közepén lévő négyzetes tűzés, nagyon illik a rajzos képekhez, és a gyakorlás során ez volt, ami a lejobban tetszett, ezért esett erra mintára a választásom.

A tűzés és szegélyezés után, már csak a finom hangolás volt hátra - a háromszögletű díszítés  felvarrása egy kis festett selyemzsinórral, és utána hangsúlyozás egy kis fekete fonallal.
Így készült el az én pályázati munkám.

2010. október 17., vasárnap

Wirág Color

Eddig a férfias pályázatra varrtam, de azt majd csak később fogom mutatni. Most sikerült végre befejeznem a lellei táborban elkezdett "passziánsz" képet.

2010. augusztus 18., szerda

nyári munkák

Most sikerült befejeznem a kistakarót, amit a felhívásra varrtam. Az elefántok is őrzik a kisemberek álmát, tudtátok? :))

A nyáron nem sokat volt időm varrni, de a lellei táborban elkezdett munkák közül azért egyet már befejeztem. Azért ezt, mert nagyon kevés hiányzott a készhez. A technika; tűfestés, és ezúton is köszönöm  Zsuzsának, hogy megmutatta. A madarat képről másoltam és szabadgépi tűzögetéssel ilyenre varrogattam. A többi már igazán nem volt nagy munka. Jó játék volt.


2010. május 2., vasárnap

Festés Kecskeméten

Jó régen nem írtam, de ennek komoly és nyomós oka van. Leginkább az, hogy nem volt időm varrni, így nem volt mit mutogatni. Ma ugyan varrtam, de azt, nem mutathatom még, mert csak május 15-én lehet a  foltversek közé feltenni.
De örömmel mutatom amit a múlt héten Kecskeméten festettünk (Polyák Ildi vezetésével) Bérces Dóri szervezésében az alkalmi kis csoporttal.
A képeken a piramist látjátok és annak másodfestését, és a kedvencemet a parfét.