2013. december 31., kedd

ÖSSZEFOGLALÓ

Ebben az évben sem varrtam annyit, amennyivel elégedett lennék. Azért néhány képet elkészítettem. Az év elején készült ez a napraforgó, amit már többen láthattatok a nyáron élőben is. Ez is  levegő applikációval készült, mint a Matula kertje. Amikor ezt elkezdtem varrni már akkor elhatároztam, hogy a napraforgót másképpen is meg fogom varrni még ebben ez évben. Az első tehát így sikerült.



A 2013.évi országos pályázatra a kaleidoszkóp kategóriában indultam és harmadik helyezést értem el, aminek igazán nagyon örültem és még most is örülök. A képpel, aminek címe: Kék álom, sokat vacakoltam, nem volt könnyű a minták egyeztetése és darabonkénti összevarrása. a kaleidoszkóp minta maga 136 db-ból állt össze.A tűzéssel is elbíbelődtem egy keveset, de amikor elkészültem nagyon jó érzés volt.




Szeptember végén a csoportunk elvonult Balatonlellére a szokott  kis hétvégénkre, -szinte teljes létszámmal -alkotni. Nekem Kacsuk Évi tanításával sikerült elkészítenem a Hullámzó homokóra című képet.



Most készült el az újabb napraforgós képem ezt is mutatom.


Ezzel a kis éves összefoglalóval kívánok minden kedves ide látogatónak jó egészséget, nagyon boldog sikerekben gazdag új évet!









2012. december 7., péntek

POLYÁK ILDIKÓ

Ma kiállítás nyílt. Nem tudok elfogultság nélkül írni se az alkotóról, se az alkotásairól. Ezért a fotók beszéljenek helyettem, és kérem az ide látogatókat, hogy véleményüket írják meg.

Polyák Ildi kiállítása 

2012. május 20., vasárnap

Kép a képben

Nemrégen, pontosabban alig több, mint egy hete készült el a "Kép a képben" című faliképem.
Még a Textil Múzeumban kezdődött, amikor a sorozatok /előadó:Charlotte Yde/ című előadásra és gyakorlati útmutatóra beiratkoztam  tavaly ősszel. Remek tanfolyam volt, sokat tanultunk.
A három kis képet ott kezdtem el összerakni, saját festésű textilekből. A tovább gondolás, és a teljes kialakítás  elég sokat váratott magára, de a kép elkészült, és most a Csokonai Művelődési házban látható,
a Foltlelkes csoport kiállításának köszönhetően.
A fotók sorrendben,
első az ihlet adó fotó, az utcánk túloldaláról készült,
a második alkotás közben,a gondolkodás időszakában,
a harmadik, a végleges eredmény, ezt a fotót köszönöm Gabiczának, mert nekem még nem sikerült megörökítenem.













2012. május 13., vasárnap

péntek is meg szombat is

Pénteken kiállítás megnyitója volt -már a második- a FOLTLELKES csoportnak, melynek tagja vagyok én is. A megnyitón nagyon, nagyon sok kedves látogató tisztelt meg minket, azzal, hogy eljött és megnézte a kiállított alkotásainkat.
Ízelítőnek néhány fénykép a kiállított alkotásokból. Nagyon jól sikerült a délután és bár fáradtan, de nagyon jó érzéssel tértem haza.






Szombaton reggel korán indultunk otthonról,
-a mindentmegértőéslelkesensegítőpárommal- hogy Ildivel együtt időben megérkezzünk, a tihanyi táborba, ahová már másodszor hívtak meg, -ez is nagyon jó érzés ám-. Az érdeklődőknek megmutattam a stoppolós quilt készítés rejtelmeit. Erről is van fénykép.



Ez a hétvége aztán igazán foltos, és fontos, és nagyon jól sikerült hétvége volt.

2012. március 15., csütörtök

Szentendre

Azon kívül, hogy ma ünnep van, még egy számomra jelentős esemény történt. 13 Magyar Foltvarrónak lehetősége adódott, hogy kiállítsa az elmúlt években, hónapokban, hetekben készült alkotásait. A kiállítás Szentendrén, ( Görög utca 4.) nagyon szép környezetben található, és ingyenesen megtekinthető, hétfő kivételével minden nap 10-18 óráig. Ma délután volt a hivatalos megnyitó és reméljük, hogy sok-sok látogató lesz, és esetleg lesz olyan is köztük, aki meg is vásárolja az alkotásokat. A kiállítási lehetőséget ezúton is köszönöm, az alkotó társaim nevében is Tari Sándornak. 
A képtáramban találtok néhány fényképet ami a mai napon készült.

2012. február 26., vasárnap

Átalakulás

Nemrégen megvettem  Rayna Gillman  free-form quilts című könyvét. Sokat nézegettem és eszembe jutott, hogy amikor Lajos Katinál tanultam a foltvarrás alapjait, készítettünk blokkokat, és én nem fejeztem be a táskát, amit varrni lehetett volna belőle. Előkapartam a szekrényből, és az új könyvemből látottak alapján neki álltam, hogy valami számomra kellemeset alkossak. Ilyen lett. Jó volt varrni.



ebből kezdtem el 



öszevágtam és csíkokat varrtam bele


                                                      
      ez lett az eredmény: 52x73 cm

2011. december 31., szombat

Az év utolsó NAPJA

Az évet varrással búcsúztatom legnagyobb örömömre. Felnéztem a tűzésből 


         és ezt a tüzet láttam 


kívánok nektek erőt és boldog, válságmentes újesztendőt!

2011. december 29., csütörtök

kertem

Nem is tudom jár-e még erre valaki.
Mozgalmas évem volt, és nem a foltvarrásról szólt, de mostanra rendeződött minden körülöttem és jutott idő a varrásra is.
Elkészült a kertem.



Címe: A Matula kertje
Mérete: 80x112cm
Az ihletet Szabó Magda: Abigél című regénye adta. A technika levegő applikáció, amit Polyák Ilditől és Barabra Olson könyvéből tanultam. 

2011. február 15., kedd

ART QUILT hétvége Budapesten és Veszprémben

A múlt héten csütörtökön megnyílt a Textil Múzeumban az Európai Art Quilt kiállítás, melynek anyaga egy rangos nemzetközi válogatás. A kiállítást Simon Prins úr nyitotta meg, aki az Európai Art Quilt Alapítvány elnöke. Aki teheti menjen el és nézze meg a fotók az MFC honlapján láthatók.

Ezután szombaton és vasárnap a foltvarró "ART"-osok ellátogattak Veszprémbe, ahol a  "HEMO" adott helyet nekünk. Volt többféle tanfolyam, német és magyar előadókkal, érdekes, izgalmas témákkal és szinte telt házzal. Készültek a szebbnél szebb alkotások, és megtanulhattunk sokféle technikát. A Photoshop program rejtelmeibe is bepillanthattunk, és volt mindkét napon sok-sok festegetés: szitázás, monoprint, szín kiszedés, zselatinnal festés. Volt előadás arról, hogyan zsűriznek az Európai Quilt Art válogatáson, és Bornemisza Eszter készített egy képes válogatást nekünk, hogy mi ill. melyik quilternek a munkája tetszik neki és miért. Meghallgathattuk azt is, hogy a színekről mit kellene tudnunk. Mind az előadásokon, mind a tanfolyamokon nagyon jó hangulat volt, és remek házigazdák voltak az MFC részéről és a művelődési otthon részéről is. Szeretném, ha sok sok ilyen gazdag és értékes programban lenne részünk a jövőben is.
Remélem, nemcsak a magam nevében, KÖSZÖNÖM SZÉPEN, hogy ott lehettem. 

 Van egy csoport a nevük "MOMŰ", vezetőjük Bornemisza Eszter, akik modern munkákat készítenek. Az Ő munkáikból  került megnyitásra itt Veszprémben a HEMO-ban egy kiállítás, aminek az általam készített amatőr fotóit itt láthatjátok. Véleményem szerint a kiállítás anyaga igazán színvonalas és izgalmas. Minden munka igényes és nagyon szépen kivitelezett. A nevek felsorolása következik akik a kiállított képek alkotói:

Acélosné Solymár Magdolna, Atkins Zsófia, Bornemisza Eszter, Csáky Gyöngyi, Felber Irén, Hegyi Csilla, Horváth Balázsné, Kelemen Emma, Pásztor Piroska, Pintér Zsuzsa, Polyák Ildikó, Riegler Mariann, Siposné Cseh Margit, Székely Katalin, Szomor Ágnes, Váradi Gyöngyi

2011. január 10., hétfő

Az idei első

Gyakorlásnak szántam ezt a munkát, mert először, a fehér molinón ( Simonúrféle :(  vastag molinólévő levelet terveztem megtűzni. Mikor ezzel elkészültem, akkor találtam ki, hogy kerete is lesz. Tehát megtoldottam a hátlapot, és kiegészítettem néhány saját festésű kővel, "bekoszoltam" shivával a fehér molinót és megtűztem a keretet is. Ez a története ennek a 35x40 cm-es képnek. Címe még nincs, de mejd csak kitalálok valamit. Javaslatokat elfogadok.