2010. november 8., hétfő

HATÁRTALANUL - FÉRFIAS

Az örömöm határtalanul nagy és férfiasan komoly :)

Két fotót teszek most fel, hogy aki nem járt fent a Várban most hétvégén az is értse az előző mondatomat.
Először a kiállítás előtti állapot:

Ez pedig kiállítás megnyitóján készült.



Ugye megértitek, hogy nagyon-nagyon örülök, köszönöm mindenkinek, aki hozzá segített ehhez az állapothoz. Nem szeretnék felsorolásokba bocsátkozni, de igen türelmes családra,  segítőkész  foltosbarátokra is szükség van ahhoz, hogy a teljesítmény, mérhető legyen.

Ez volt a hivatalos része a mondandómnak, s akkor következzen a kép története.

Az első gondolatom amikor a pályázat kiírásra került, az volt, hogy varrok egy szál fekete tulipánt, ami tudjátok nem fekete, hanem olyan bársonyosan mély bordós lilás és egy szép teával festett háttérbe helyezem. Na, ezt a tulipán színt, nem sikerült megtalálnom sem kész gyári textilben, sem nem tudtam jól megfesteni, de még ábrázolnom sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, de legalább volt gondolatom :). Mivel semmit nem adunk fel- ,  próbálgattam a gondolatomból valamit elkészíteni, ami persze katasztrofális lett, ezért el kezdtem szétvágni és átvariálni minden részletet,  (erről képeket nem készítettem, de higgyétek el jobb is). 
Először a rajz képeket találtam ki, és nyomtattam ki a nyomtatóval, elkezdtem pakolni a teával festett közép részre, utána elővettem a májusban Kecskeméten festett, "elrontott" szín sorozatomat és rájöttem, hogy ezek mind férfias színek, és ez volt a fordulópont, innen már csak össze kellett szabdalni az anyagot , és megvarrni. Tehát amikor már az eredeti gondolatomból, tervemből semmi nem maradt, akkor kezdett kialakulni a végleges állapot és így nézett ki tűzés előtt a művem



A tűzést sok-sok gyakorlás előzte meg, a két szélén lévő vonalas tűzés az egyik kedvencem, ezt azért választottam. A közepén lévő négyzetes tűzés, nagyon illik a rajzos képekhez, és a gyakorlás során ez volt, ami a lejobban tetszett, ezért esett erra mintára a választásom.

A tűzés és szegélyezés után, már csak a finom hangolás volt hátra - a háromszögletű díszítés  felvarrása egy kis festett selyemzsinórral, és utána hangsúlyozás egy kis fekete fonallal.
Így készült el az én pályázati munkám.

7 megjegyzés:

36évi írta...

Sajnos ott nem volt időm gratulálni neked, úgyhogy most itt teszem meg. :)
évi

F.Gina írta...

Nagy-nagy gratula !

katafolt írta...

Ó, gratulálok! nagyon-nagyon tetszik!

Marcsi írta...

Nagyon szép munka! Volt szerencsém élőben is megnézni. Gratulálok!

szizsu írta...

Köszönöm szépen, a kedves gratulációkat.

Nóra írta...

Gratulálok az első helyezéshez,nagyon szép a munkád!

CsákniR írta...

Kedves Zsuzsa!
Már ott lenyűgözött az egész munka, de a színek! Nagyon szépek Most hogy "tudom" hogy ráadásul rontott festés, különösen jó. Eredetileg az lett volna a kérdésem, hogy a kéket milyen teával sikerült festeni, Vagy kékrozsda? Tényleg csak ámultam! És örülök, hogy eredetiben láttam, mert - bár az első képen jók a színek, a többi nem annyira. Tudom milyen nehéz ezeket a színeket színhelyesen fényképezni.